Quantcast
Channel: Bombolone
Viewing all 155 articles
Browse latest View live

Logós kekszek a Happy Family Blogger találkozójára

$
0
0


Korábban már meséltem Nektek a Happy Family-ről, ami egy szuper oldal családoknak.
A Happy Family munkatársai, a Családot, mint kiemelt értéket szem előtt tartva, dolgoznak azon, hogy mind szabadidős programokban, gyermekbarát szállodák megtalálásában, mind különféle termékekben segítsenek a családoknak, a szervező szülőknek (többségében az anyukáknak) megtalálni a legjobb megoldásokat, lehetőségeket.
 
Sok blogger és újságíró segíti a munkájukat, többek között tesztelésekkel. Időről időre pedig nagyon kellemes hangulatú és mindenféle finomsággal körített blogger találkozókon van szerencsém részt venni, amelynek a Villa Bagatelle ad otthont. Én mondjuk, kicsit kilógok a sorból, mert nem profilom szépészeti termékekről vagy szállodákról tudósítani, de mivel a Happy Family ügyvezetőjével, Adrival általában kifundálunk valami kis édes meglepetést, így ezt most menten meg is mutatom nektek. :)
 
Azért persze mesélek is, mert ezúttal egy szuper osztrák, de szinte magyar nyelvű szálloda volt a középpontban. Ausztriában Lutzmannsburgban (Sopron és Szombathely közötti magasságban), a magyar határtól 200 m-re található a Hotel Sonnenparkés a vele egybe épült Sonnentherme fürdőkomplexum. Nem kevés magyar dolgozó lehet ott (mondjuk ez nem meglepő), a szálloda és fürdő bemutatására érkezett négy kolléga is magyar. Ez azért is fontos, mert foglaláskor és ott tartózkodáskor sem kell tartani az esetleges nyelvi nehézségektől. Talán elsőre borsosnak tűnik az ár, de itt tényleg olyan szolgáltatások vannak már a csecsemőkorúaktól kezdve a szülőkig minden vendég számára, hogy érthető is. Nekem a legmeglepőbb kép, amit még soha sehol nem pipáltam, pedig azelőtt szállodás voltam én is, hogy a bejáratnál egy sor jó minőségű, vagány piros ;) - mert ugye egy nő a jármű színéről tud nyilatkozni-, és egyébként folyamatosan fertőtlenített babakocsi vár azokra, akik abban vinnék gyermekeiket, még iker babakocsi is van! Tehát a helyét nyugodtan meg lehet spórolni az autóban, de ugyanígy nem kell szinte semmit hozni a legkisebbeknek sem, mert hogy kis ágyak vannak, az alap, de az étteremben babaételek hada is sorakozik, és még millió apró figyelmességgel várják a vendégeket. A fürdő meg csúcs, én most azonnal indulnék. ;) Bővebben most nem mesélnék, de ha felkeltette az érdeklődéseteket a linkeken keresztül többet is megtudhattok a helyről.
 
A kekszekhez visszatérve azért még Sunny Bunny-ról muszáj szót ejtenem. Ő a gyerekprogram figurája, van barátnője is, Pinky Bunny. Jelen voltak ám ők is a találkozón, sőt Pinky végig ölelgetett mindenkit, nem kis meglepetésemre éppen velem kezdte. Cuki volt!
Szóval, amit kifundáltunk, az egy ajándék kekszcsomag, amihez egy kedves barát segítségével pikk-pakk nyomtattunk 3D technikával logós sütipecséteket. Innentől kezdve az én dolgom volt, hogy belevarázsoljam őket rengeteg finom omlós citromos-levendulás kekszbe. Jól néznek ki, ugye? :)
 
 
 
 
A citromos-levendulás keksz receptjét itt találjátok:
 
Bevallom, hogy tesztelgetem a levendula esszenciákat. Amit most kipróbáltam (Star Key White/ Pure Lavender extract), az a nyers keksztésztában mennyei volt, és mivel nem szerettem volna, hogy agyonnyomja a citromot, így nem is növeltem az adagot. Aztán sütés közben sajnos elillant egy része, mivel alkohol alapú, szóval lehet vele bátrabban bánni. Ezzel együtt azért kellemesen zamatos ropogtatni való lett belőle.
Érdemes kipróbálni, akár egy csokor igazi levendulavirággal, ha már éppen szezon van!
Most hétvégén lesz a Tihanyi Levendula Fesztivál. ;)

 

Teki és Süni találkozása a patak parton

$
0
0

 
Tekit már ismerhetitek, mert korábban bemutattam a facebook-on, ő az abszolút kedvenc mostanában. Egy cuki kislány születésnapjára készült Anyukája megbízásából. Mivel a kis ünnepeltek ikrek, valójában két külön torta volt a kívánság. Engem egyből a kislányos verzió fogott meg, míg szerencsére barátnőmnél, aki "szintén zenész", azaz tortás, a fiús lego ninja téma talált jobban célba. Utóbbit Mandulaszem oldalán nézhetitek meg, talán jövőre, mert kicsit lemaradásban van a szentem a tortái publikálásával. ;)
 
No, de térjünk vissza az én részemre, amin Zoé kívánsága szerint egy teknősnek és egy süninek kellett lennie. Sokat töprengtem, hogy hogyan is lehetne őket összehozni, aztán egy jógás zene videóklipjéből érkezett az ihlet (vicces, hogy pont az Anyuka ajánlotta azt a számot), ahol egy gyönyörű erdei patakot mutatnak, ahol egy lehullott faágon három teknős csücsül. Innen már csak egy lépés volt, hogy Süni meg a partról figyeljen.
 
Ez a kis természeti szösszenet belül egy mennyei, nyárias citromtortát rejtett. Megjegyzem, hogy Zoénak, pici lány létére, nagyon vagány és kifejezetten jó ízlése van! ;)




 
 

Újabb boldog szombat...

$
0
0


Volt egy újabb boldogságos Nagy nap nem régiben, amire én készíthettem a tortát.
Az ifjú pár kapcsolata már nem annyira ifjú, ugyanis  van egy kislányuk, aki éppen a nagy napon ünnepelte 2. születésnapját. Gyaníthatóan ez nem a véletlen műve ;),  így aztán az esküvői torta mellé készíthettem egy szülinapi tortát is, méghozzá Masha és a medve témában. Szerintetek melyik volt a keményebb dió? :-/
 
Az esküvői torta két szintes volt, felül egy kellemesen fanyarkás, könnyű, citromos-narancsos túrókrém bújt meg a citromhéjjal megbolondított piskótalapok között, míg alul egy tonkababbal fűszerezett, kandírozott narancsdarabkákkal izgalmassá varázsolt mennyei és igen kiadós csokitorta várta az éhes, de legalábbis nyalánk szájakat. A fenti kérdésre pedig megsúgom a választ, mi szerint plusz 10-20 cukorvirággal is könnyebben bántam volna el, mint Mashaval és a melák haverjával. ;)
 



 
 
A pici lány szülinapi tortája a vanília-csoki baráti és igen ízletes párosával készült, kívülre pedig Masha (vagy valami hasonló) és a medve érkezett. Na, szóval mesefigurákat teljesen valósághűre formázni nem kis feladat. Van, hogy valamilyen csodánál fogva jobban sikerülnek, pl. az első Tom & Jerry figurám engem is meglepett, hogy milyen rajzfilmhűek lettek, no de Masha más tészta. Persze egy hibát alapból elkövettem (nem először), hogy nem rajzfilmes képről álltam neki a formázásnak, hanem más tortás képekről. Azért bízom benne, hogy felismerhető a mese. :)
 
 
 
 
 
 
 

Unikornis imádat itt is

$
0
0

Egy kedves barátném kérésére készítettem ezt az unikornis tortát az unokahúga számára, aki immáron 9 éves kishölgy lett. Emlékszem, amikor barátnőm mesélte, hogy megszületett... tudom, hogy ez elcsépelt, de hihetetlen gyorsan telnek az évek! Engem évről évre meglep, hogy már ennyi idős... különösen amióta én készítem a jeles napra a kívánt tortákat. :)
 
Idén Pannát is elérte az unikornis imádat, aminek azért örülök, mert így lehetőségem volt nekem is megalkotni az első ilyen témájú tortámat. Bevallom, hogy nagyon tetszik nekem az a változat is, amikor egy sima kerek tortára szemeket festenek, a tetejére meg beszúrják a két fület és a szarvat, majd színes krémrózsákkal díszítik, mintha az a csodalény sörénye lenne. Csakhogy, amikor ez a torta készült pár hete, igencsak meleg napok voltak és nem kis út várt a tortára, úgyhogy nem mertem krémmel próbálkozni.
 
Így született meg végül a cukor unikornis, rózsaszín szőrzettel, ez kifejezett kívánság volt. Ám a szivárvány így sem maradhatott el, néhány felhőcskével övezve. ;)
 
Belül vanília-trüffel kombináció volt, pihe-puha kakaós piskótalapok között.
 
Íme, teljes valójában:
 

 
 
 

Csurgatott torta, mert így is lehet... :)

$
0
0

 
Évek óta imádom készíteni a burkolt és figurákkal, virágokkal díszített tortákat, csodásan lehet megjeleníteni témákat, és személyre szabni a születésnapi finomságot, hogy az ünnepeltek minél inkább meghatódhassanak, leessen az álluk vagy éppen jót mosolyogjanak.
 
Ugyanakkor ennyi év után bizony egyre jobban nyitok más tortás irányzatok, stílusok, megoldások irányába, amik szintén elvarázsolnak. Ezekből már mutattam párat a Facebookon, biztosan mindannyian ismeritek pl. a tükörglazúros tortákat, amik Olga Noskova munkásságának köszönhetően terjedtek el pillanat alatt a világhálón. Természetesen nem ő az egyetlen, aki ilyen szinten műveli ezt az irányzatot, azóta több csodálatos kezű és kreatív cukrászséfet követek Instagramon is, egyszerűen fantasztikus, amit művelnek! De ott vannak még a meztelen torták, a krémes torták, azon belül is millió design. Idei nagy divat pl. a szürke krémmel körbe kent úgynevezett betontorta. De szintén hódító útjára indultak a csurgatott torták és/vagy kacattorták is, amiknek a teteje mindenféle finomsággal vannak megpakolva.
 
Részemről most a krémes, csurgatott tortával próbálkoztam, amik szerintem egyre előkelőbb helyet fognak elfoglalni a tortázásaim során. ;)
 
Nem rég például egy kedves szomszédunknak készítettem tortát hálánk jeléül a zsalukövekért cserébe. Na, ilyet sem olvastok minden nap, ugye? :-D Szóval felújítunk és hát van, hogy némi segítségért, meglévő anyagokért cserébe, pláne ha mást nem fogadnak el, akkor tortával mondunk köszönetet. :) Lehet ugyan, hogy itt jobban passzolt volna a betontorta, de az alábbival is ínyenc perceket szereztem a családnak.
 
Erdei gyümölcsös-mascarpone krémes csokitorta volt, ahol a pihe-puha kakaós piskótalapok szélén trüffelcsík tartotta kordában a lágy gyümölcskrémet, majd kívülről kapott még egy kis csokit, arra pedig a maradék gyümölcskrémet. A tetején aztán megint mindenféle izgalmas finomság sorakozott, kezdve a csurgatott csokoládéval, aztán túl a krémcsókokon volt még ott reszelt tonkabab, liofilizált málna, és mindezekkel csodálatosan harmonizáló kakaóbabtöret.
 
 
 
 
 
 


Jégvarázs 4.0

$
0
0

Ezzel a tortával nagyon elmaradtam, pedig már a korábbi kánikulai napokon is meg szerettem volna osztani, hátha talán a jeges kép látványa enyhít valamennyit a hőérzetünkön. No, de igen dolgos napjaim voltak, aztán tanfolyamra mentem (részt vettem egy francia cukrász táborban, képes beszámoló a FB-on), utána pedig kicsit pihentünk.
 
Viszont most, hogy még két igazán meleg, nyári nap áll előttünk, kihasználom az alkalmat, hogy Elzával, Annával, Svennel és természetesen Olaffal egy kis hűsítő jeges (képi) világot lopjak a nyár utolsó napjaiba, amit nem sokára visszasírunk majd.
Bár bízom benne, hogy egy hosszú, kellemes indián nyár következik majd, aztán pedig jöhet a tél, és készülődhetünk az ünnepekre. :)
 
Hoppá, kicsit előre szaladtam... pedig közben még lesznek izgalmas történések. ;)
 

 
 
 
 




 
 
 

Figurás torták ikerlányoknak

$
0
0
 
Múlt hétvégén egy 3 éves kis ikerpár ünnepelte a születésnapját, és engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthessem a tortáikat.
 
Erre a korra már annyira kis önálló személyiségek, és annyira van saját ízlésük, hogy bizony, már megtanultam, hogy nincs kecmec! Ők pontosan meg tudják mondani, hogy mit szeretnének. Ízre, díszítésre vonatkozóan egyaránt.
 
Na már most, az egyik kislány csoki tortát kért és a kedvencei Minnie és Daisy, no meg a lila szín. A másik kishölgy az unikornisokért rajong per pillanat, és kedvenc színe a piros. :) Ő narancsos-túró tortát kapott.
 
A mesefiguráktól mindig jobban tartok, mint pl. egy mezei macitól, vagy unikornistól, hiszen nem lehet csak valami hasonló, hanem egészen jól felismerhetőnek kell lennie. Nos, nem állítom, hogy pontosan olyanok lettek, de azért remélem, hogy Minnie egér és barátnője, Daisy kacsa viszonylag könnyen beazonosítható. ;) Az unikornis ezúttal baba verzióban készült egy külföldi tortakészítőnél (Truly Madly Sweetly Cupcakes) látott figura alapján.

Íme, a figurák és a torták:





 
 
 
 

Őszi esküvő

$
0
0
 
Eltelt a nyár, de szerencsére ősszel is lehet csodás és hangulatos esküvőket szervezni. Ezúttal abszolút egyedi kérések mentén készítettem a tortát, melyben a legnagyobb kihívás az volt, hogy ne burkolt, hanem krémes torta legyen. Ilyen esetben kívülre mindenképpen a vajkrémet kell bedobni, aminek én nem vagyok nagy híve, de annak van tartása. Belül természetesen maradtak a sokszor tesztelt és kedvelt puhább, könnyebb, tejszínes krémek sok gyümölccsel vagy csokival kombinálva, hogy igazán ízletesek legyenek.
 
A pár további kérése volt, hogy a meglévő cuki nászpár díszükön kívül készítsem el cukorból a kedvenc kis plüss kabalájukat és a felirat legyen az, hogy "Kérek egy mancsot!" :)
 
Ezekből gyúrtam össze a három szintes esküvői tortát, aminek az alsó szintje narancsos trüffel, a középső és felső szintje pedig narancsos-citromos túró volt. De valahogy nehezen ment a kívánságok egyeztetése, hogy ki milyet szeretne enni, így aztán lett még egy kísérő torta, ami málnás mascarponekrémet rejtett egy kis csokival. ;) Szerintem így már mindenki kellett, hogy találjon a kedvére valót. A madarak azt csiripelték, hogy így is volt és sikert aratott a torta, aminek én nagyon-nagyon örülök! Sok boldogságot még egyszer Kata és Attila! :)
 


 
Aki kíváncsi a külső krémre, megmutatom, hogy melyiket használtam. Via tortaiskolájának oldalán találjátok, én ennek a kétszeresét használtam el a 4 tortához.
 
Egy ponttal kiegészíteném a leírást. Amikor a már szobahőmérsékletűre hűlt tojásfehérjehabhoz elkezditek adagolni a vajat kisebb darabokban, és ugye mindig meg kell várni, amíg elkeveredik, akkor bizony van egy pont, amikor lehet, hogy sikítófrászt kaptok, mert pont úgy néz ki, mint ami kicsapódott és tönkre ment. De nem! Ez teljesen természetes, szerintem ilyenkor veszi át az uralmat a vaj a cukros tojásfehérje felett. Ez nagyjából a vajmennyiség felénél következik be. Semmi vész, adagoljátok tovább a vajat és folyamatosan keverjétek a krémet, össze fog állni szép, egynemű svájci vajkrémmé. Mivel a dupla adagot két körben készítettem és mindkétszer pontosan ugyanez történt, ezért bátran állítom, hogy így is van. No, meg olvastam nálam tapasztaltabb külföldi cukrász leírását is. ;)


Útépítő torta

$
0
0
 
Jellemzően annak a híve vagyok, hogy a tortára csak ehető díszek kerüljenek, de olykor előfordul, hogy kész díszekkel, esetleg játékokkal (természetesen fertőtlenítve) díszítjük a szülinapi finomságot. Az esküvői tortákon ez amúgy is megszokott dolog, és hosszabb távon meg lehet őrizni emlékként, mint a cukorfigurákat, bár azok is jól bírják, ha csak nem a pocakban végzik. ;)
 
Ám amikor egy kisfiú 3. szülinapjára Caterpillar munkagépes tortát szeretne kapni, és nem mellesleg ugyanilyen játék járműveket is, akkor jön a '2 in 1' megoldás. Egyrészről nekem elég nagy küzdelem lett volna ennyire pöpec járműveket formázni cukorból, másrészt pedig a kis ünnepelt is nyilván jobban örült a későbbiekben is használható, igazi, gurulós munkagépeknek.
 
Azért így is volt kreatív része a dolognak, ugyanis egy dimbes-dombos munkaterületet kellett kialakítanom, sziklákkal, bokrokkal, fákkal, földdel, útjelző bójákkal. Mindez a sáros-földes útépítési terület a legfinomabb alapanyagokból készült, méghozzá gesztenyéből és sok-sok csokiból.
 
Ezt a tortát azért is készítettem különösen jó szívvel, mert Apukám útépítő mérnök volt, és hasonló járgányokból profi kis modellek sorakoztak otthon a könyvek között. Néha próbálta felkelteni ezekkel az érdeklődésemet, de hát mit tagadjam, nem járt nagy sikerrel. :-/ Viszont ezt a tortát ő is nagy örömmel fogadta volna bármikor, korától függetlenül. :)
 
 

Vajkrémes torta... kicsit másképp ;)

$
0
0

Van nekem egy drága barátnőm, aki nem kifejezetten édesszájú. Jobban lázba jön egy csülkös bablevestől, mint egy szelet tortától. Általában. De bevallom, pár évig erősen dolgoztam azon, hogy elrontsam. ;) Amíg kolleganők voltunk, bizony nem egyszer rávettem egy jó kis marcipánszeletre a közeli cukiból. Azt szerette ő is, no és a tejkrémes milkát, amivel moziba ültünk be. Persze nem egy táblával kettőnknek ám, hanem fejenként eggyel... vagy kettővel? Rég volt már, ki emlékszik rá?! :-D
 
Na, szóval régóta terveztem, hogy egyszer kap egy neki való csudi tortát. A legbarátibb ötletem az volt, hogy kívülről hamburgernek, pizzának, vagy valamilyen kolbászos kinézetű ételnek álcázok pl. egy jó kis csokitortát. Aztán volt olyan verzió, hogy igazi pizzatortát sütök, mert nagy házi pizza kedvelők vagyunk, ráadásul tőle kaptam az azóta is használt és kedvelt pizzatészta receptemet. Ehhez azonban itthoni bulit kellett volna szervezni, hogy egyenesen a sütőből kerülhessen elő ez a finomság. Mi viszont a lassan már törzshelyünknek számító Vakvarjúban ünnepeltünk, ahova mégis csak valami rendes tortával kellett érkeznem.
 
Így aztán a harmadik ötletemet váltottam valóra és egy szép, de letisztult vajkrémes tortát készítettem, de nem akármilyet ám! Árulkodó volt az illata, és sejtette is, hogy valami turpisság van a dologban, de azt az arcot, amit vágott az első kóstoló falatnál... :-D :-D :-D Sosem fogom elfelejteni! Amikor beleharapsz valami finom édes ízre várva, majd az ízlelőbimbóidtól lassan megérkezik az információ az agyadba, hogy ez bizony nem csoki, sőt még csak nem is édes, hanem kolbászkrém, sonka, lilahagyma, uborka harmonikus egyvelege! Hihihi!!! Igen, nagyon harmonikus, csak időbe telik, amíg ez leesik. Szóval ez egy vicces, becsapós torta volt csak és kizárólag csülök párti barátnémnek, hogy érezze a törődést. :) Egyébként később, mikor otthon evett belőle, és már szendvicsként ízlelte, üzent nekem, hogy amúgy mennyei finom. Csak, hogy tudjam, hogy a fancsali arckifejezés tényleg a torta becsapós megjelenése miatt volt.
 
A "piskóta"általam, a szokásos tortaformámban sütött kenyér volt, amit ugyanúgy 4 lapra vágtam fel, ahogy a piskótát szoktam. Készítettem kolbászból, vaj- és sajtkrémből egy kellemes, lágy krémet, illetve külön egy fokhagymás vajkrémet. Az összeállítás úgy nézett ki, hogy az alsó és felső részben volt a kolbászkrém, középen sonkaszeletek sajttal. Alul lilahagyma, középen paprika, a felső kolbikrémen pedig csemegeuborka szeletek szolgáltatták a  teljes ízélményt. Kívülről körbekentem a borsos-fokhagymás vajkrémmel. A tetejét a maradék kevéske krémből kis habcsókokkal díszítettem, és petrezselyemmel szórtam meg.

Magam sem gondoltam, hogy ennyire igazi torta kinézete lesz. Mondjuk az illata tényleg árulkodó volt, az étteremben nem csak a barátnőm lepődött meg. Ilyet még a nagy tapasztalatú konyhai csapat sem látott. :-D



A kenyér receptjét A kenyér és a kenyérsütés enciklopédiájából lestem el, mégpedig egész pontosan a brit Vágott formakenyér alapján sütöttem. A vágást azonban kihagytam, és téglaalapú helyett kerek formában sütöttem.

Hozzávalók:
500 g fehér kenyérliszt
+ valamennyi a szóráshoz
10 ml só (2 ek.)
15 g friss élesztő
300 ml langyos víz
60 ml langyos tej

Elkészítés:
Egy nagy keverőtálba szitáljuk össze a lisztet, és a sót. Nyomjunk mélyedést a közepébe.
Keverjük el az élesztőt először csak a langyos víz felével, majd a maradékával. Öntsük az élesztős masszát a liszt közepébe, és keverjünk bele a lisztből, majd fokozatosan még többet a tál szélei felől (de nem az összeset), hogy sűrűn folyós, egynemű tésztát kapjunk. Szórjunk a szélekről a folyékony tészta tetejére még egy kis lisztet, takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk meleg helyen, hogy az élesztő dolgozhasson. Kb. 20 perc múlva a tészta tetején buborékok képződnek. Tegyük bele a tejet, és dolgozzuk össze a maradék liszttel, dagasszuk kb. 10 percig. Tegyük egy enyhén kiolajozott tálba, takarjuk le ismét és hagyjuk újra meleg helyen kelni kb. 60-75 percig, amíg a duplájára nem nő.
Ezután lisztezett felületre kifordítjuk, kicsit megformázzuk, és belehelyezzük a kibélelt formába. Hagyjuk megint kelni kb. 30 percig meleg helyen (ez nálam a sütő az alap hőmérsékletén), majd pihenhet 10-15 percig (kint), addig fel tudjuk fűteni a sütőt a kívánt 230°C-ra. Így sütjük 15 percig, majd levesszük a hőmérsékletet 200°C-ra, és további 20-25 perc alatt készre sütjük, bár ez függ attól, hogy milyen formában készítjük. Borítsuk ki rácsra és hagyjuk kihűlni.


 

Regényes torta

$
0
0

Pár hete készítettem az alábbi tortát egy már nyugdíjas tanár úr részére, aki nagy rajongója Karl May regényeinek. Annyira, hogy a teljes sorozatot magyarul és németül is berendelte anno az iskola könyvtárába.
 
A torta oldalán így a könyvek jelennek meg, mint egy sorozat részei magyar és német címekkel, felül pedig a toll egyszerre utal az indián főhősre, valamint az 'ír'odalmi vonalra, ahogy a tábla és a kréták a tanári múltra.
Izgalmas feladat számomra, ha férfi ünnepeltnek készítek tortát, mert jellemzően vidám, cuki gyerek-, illetve elegáns, női torták kerülnek ki a kezeim közül. Itt most kordában kellett tartanom az ötleteimet, hogy végül ne egy Winnetou rajongó gyerektorta szülessen, hanem komolyabb módon jelenjenek meg a főbb jellemzők.
Remélem, hogy az ünnepeltnek sikerült kellemes meglepetést szerezni a tortával, ami egyébként belül tonkababos trüffel- és erdei gyümölcsös mascarponekrémet rejtett pihe-puha kakaós piskótalapok között.
 
 
 
 
 
 
 
 

Izgalmas napok, és egy zamatos, téli finomság

$
0
0

Négy évvel ezelőtt indítottam útjára a blogomat, részben azzal a szándékkal, hogy egy helyre gyűjtsem össze a kedvenc receptjeimet és az elkészített tortáimat. De volt bizony "hátsó szándékom" is, mivel már akkor tervbe volt véve, hogy lesz egyszer egy saját műhelyem, ahonnan már a családi-baráti körön túl bárki számára készíthetek ínycsiklandó és szépséges tortákat, és addig is  valamennyire megismerjenek/ megismerjetek.
 
A különleges alkalomra akkor egy igen gazdag halloween-i desszertasztallal készültem, a család nagy örömére, mert volt ám nagy dinom-dánom a fotózás után. Muszáj is megmutatnom, mert szerintem ezek a finomságok a mai napig is megállják a helyüket.
 
 
És bár hírverésben nem vagyok túl erős, talán éppen ezért a Bombolone Finomságok FB oldalának jelenlegi 464 követője azt gondolom, hogy egy szuper, stabil csapat! Nagyon köszönöm, hogy csatlakoztatok, hogy maradtatok és figyelemmel kíséritek a tortázásomat! 
 
Fantasztikus, amikor időnként szembe jön velem egy-egy tortám, amit eddig ugyan más cukrászdákban rendeltek meg, de már csak napok választanak el attól, hogy hivatalosan is megnyíljon a Bombolone TortaMűhely és magam készíthessem el az általatok megálmodott finomságokat! :)
 
Ennek örömére hoztam most egy receptet, ami ugyan nem torta, viszont nagyon finom és könnyen elkészíthető.  Az alapja egy korábbi gyümölcskenyér receptem, amit kicsit átdolgoztam az alapján, hogy éppen mit találtam itthon. Ugyanis a téli napok beköszöntével valahogy megnőtt a süti igényem... jájjjj! :-/
 
 
CSOKIS GYÜMÖLCSKENYÉR FALATKÁK
 
Hozzávalók:
80 g darált dió
170 g tönkölyfehérliszt
1 kk. sütőpor
1/4 kk. szódabikarbóna
1/2 kk. só
120 g nádcukor
4 tojás
0,5 dl olaj (lehet olvasztott vaj is, de az most éppen kifogyott)
0,6 dl frissen facsart narancslé + 1 narancs héja
0,5 dl tejszín
2 kk. vanília kivonat
1 marék aszalt vörös áfonya
1 marék kandírozott narancs
2 marék durvára tört zöld pisztácia
1 marék durvára tört mandula
 
Elkészítés:
A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót szitáljuk egy közepes méretű tálba, adjuk hozzá a finomra darált diót.
Egy másik tálban elektromos habverővel keverjük össze a cukrot a tojásokkal, a narancshéjjal és a kifacsart lével, majd további keverés mellett óvatosan csorgassuk hozzá az az olajat. Adjuk hozzá a tejszínt és a vaníliát, a gyümölcsöket és a durvára tört magokat, alaposan keverjük el. Végül egy spatula segítségével, először az 1/3-át keverjük a liszthez, majd a maradékot. Elegyítsük el rendesen, de ne keverjük túl a tésztát.
Lehet sütni szilikon formában akár, én szögletes keretben sütöttem, aminek az aljára sütőpapírt tettem. Beleöntjük a tésztát a formába, és a 175°C-ra előmelegített sütőben 50-55 perc alatt készre sütjük. Ha a sütő nem egészen egyenletesen süt, akkor fél időben forgassuk meg a formát.
 
Ha készen van, hagyjuk kihűlni, aztán a formából kivesszük, a maradék narancs levét rá csorgatjuk, ettől lesz igazán zamatos a belseje, és végül csokiglazúrral leöntjük. Kockákra vágva tálaljuk.
 
 
+CSOKIGLAZÚR:
180 g csokoládé
1,5 dl tejszín
1,5 kk. méz
 
A tejszínt felfőzzük, a csokit beleolvasztjuk és hozzáadjuk a mézet. Addig keverjük óvatosan, míg a csoki teljesen felolvad, de közben ne juttassunk bele túl sok levegőt, hogy ne legyen buborékos.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Az első hetek az új munkahelyemen

$
0
0


Túl vagyok az első két héten az új munkahelyemen. :)
Eddig tetszik, különösen, hogy nincs főnököm! Néha, esténként beugrik másodállásban egy "mosogatófiú", olyankor jó, hogy van társaságom. Ám a legjobb, hogy egy hosszú nap után, mint a villám, olyan gyorsan haza érek. ;) 
 
Szerencsére szuper megrendeléseket kaptam már az első két hétre, úgyhogy igazán nagy munkában próbálhattam ki az új körülményeket. Persze ugyanez nehézség is volt, mert noha én magam rendeztem be a konyhát, azért keresgéltem, hogy mit hova tettem. Mivel most már nagyobb tételben is tudok vásárolni, kipróbáltam 1-2 új alapanyagot, a sütőről nem is beszélve! Ezeknek a működését mind-mind szokni kell. Volt, hogy kicsit úrrá lett rajtam az izgalom, hogy ez most így össze fog-e állni, jó lesz-e, de végül minden jól alakult. Nem omlottak össze a torták és a visszajelzések szerint finomak is voltak, aminek nagyon-nagyon örülök, mert borzalmasan tudok izgulni azon, hogy mindennel elégedettek legyenek a Vevőim. Mentségemre legyen mondva, hogy ahogy hallom, más tortások is hasonlóan vannak ezzel. Na, hát tényleg szívvel-lélekkel sütünk, alkotunk. :)

A műhely vintage berendezése szuper hátteret biztosít a fotózásokhoz, de mivel jellemzően sötétben jut már csak idő a torták megörökítésére, így teljesen mások a fényviszonyok az eddigiekhez képest, úgyhogy ezt is gyakorolnom kell még.

Azért persze mutatok pár képet, ezúttal a tartalmas első hétről:

A StarWars torta, érte jöttek először személyesen a kis műhelyembe. Egy szuper feleség vitte a párjának, akit nyilvánvalóan nagyon jó apának tart, mivel a StarWars felirat helyett, de hasonló betűtípussal a BestDad feliratot kérte a tortára. Belül trüffeltorta volt marcipán lapokkal és kandírozott narancsdarabkákkal megbolondítva.

 
 A második torta egy utolsó utáni pillanatban beesett megrendelés volt. Egy CAF villamos volt a kérés, 50 szeletes méretben és csoki ízben. Ez úgy nézett ki, hogy letettem a telefont, és elrohantam még néhány alapanyagért, majd őrült tempóban neki álltam a sütésnek. Nem volt nagyon időm gondolkodni sem, hogy milyen legyen. Később persze a villamosnak utána néztem, és mivel ez a villamos eredeti méretében igen hosszú, és ahhoz képest nagyon keskeny, így 50 szeletre kihozni az én műhelyemben esélytelen volt. Így aztán készült egy alap, amiből a háttérben hegyet kellett építenem, hogy a hűtőbe is beférjen és a szeletszám is meglegyen. Vannak korlátok, naa. A villamost viszont nagyon figyelmesen igyekeztem felismerhetően megalkotni, de sajnos a körítésre már nem maradt idő. Persze éjjel még járt az agyam rajta, így aztán az elvitel reggelén, hajnalban még hozzányúltam kicsit, árnyaltam a  hegyet a villamos mögött, de azt fotón már nem örökítettem meg. Őszintén megmondom, hogy nem erre a tortára vagyok a legbüszkébb... hacsak azért nem mert voltam olyan bátor, hogy ilyen határidővel egyáltalán bevállaltam. :-/ Így csak ímmel-ámmal mutatom meg.
 
 
 
No, de helyre állt a lelkem, amikor visszatérhettem a én formáimhoz. Pár éve készítettem egy Szurikáta tortát Édesanyámnak, aminek akkora sikere lett, hogy egyből mind a két hétre rendeltek egyet-egyet. Ők sem adták könnyen magukat, mert ugye a formatortákat masszív krémekkel érdemes csinálni, én bevállaltam eperrel és málnával. Persze mindkettőben csoki volt a másik íz. úgyhogy azzal kordában tartottam a puha gyümölcskrémeket. Ám a szurikáták betöltés után ennek köszönhetően szépen lapultak és lapultak, mígnem kis digi-dagi formát öltöttek (mondjuk Anyuéval ugyanez történt), de így is szeretjük őket. No, meg jó szögből fotózva nem is látszik annyira. ;)
 
 
 
 
 
A hét utolsó, nekem a legcukibb tortája pedig egy Micimackós erdei jelenet volt, belül gesztenye-csoki ízben. Ezeket a figurákat imádtam készíteni, bár tartottam is tőlük, mert hát ugye itt mindenképpen az eredetire kell, hogy hasonlítsanak. Malacka készült el a leghamarabb, úgyhogy ő végig is nézte az első hét kalandjait a műhelyben, de aztán csatlakozott Micimackó is, hogy végül útra keljenek, és egészen Győrig meg sem álltak.
 
 
 
 
Egyébként ez is mérföldkő volt az első héten, hogy merre mentek a tortáim. Még véletlenül sem a közelbe, Zugló, Gödöllő és Győr voltak az úti célok! Ez nagyon megtisztelő! Köszönöm a megrendeléseket! :)

 


 
 

Visszatekintés - műhely élet 2. rész

$
0
0

Kicsit elmaradtam a tortákkal a karácsonyi ajánlat és egyéb teendők miatt, de most aztán jól megmutatom, hogy milyen torták készültek a műhelyben a nyitás óta. Persze még marad a tarsolyomban, ez amolyan 2. rész. ;)

Ahogy az első héten sem éppen a közelből érkeztek a tortákért, úgy a következő héten is, nagy meglepetésemre (és ez nagyon megtisztelő), egészen Pilisborosjenőről vezetett el idáig egy anyuka, hogy kislányai az általuk választott, áhított tortát kaphassák meg születésnapjaikra.
 
Az egyik kis kedvenc ismét Szurikáta lány volt, talán lehetne ő a védjegyem.  
 
A másik torta pedig egy olasz cukrász, a 'La torta perfetta' tortája volt, egy Gorjuss lánykával a tetején. Sokszor említettem, hogy nem igazán szeretek egy az egyben másolni, mert ugye tiszteletben illik tartani más művészi alkotását, no meg szeretem a saját kreativitásomat kiélni, de vannak esetek, amikből nem lehet kibújni. Ilyen az, amikor egy 6 éves kislány nézi ki magának a tortát, ő bizony azt szeretné és kész. Hogy lehetne győzködni vagy ellent mondani egy 6 éves kislány nagy-nagy vágyának?! Dehogy lehet, sokkal inkább valóra kell azt váltani! :) És bár én nem szoktam ugyebár élőben látni a fogadtatást, de van, hogy kapok fényképet a kis cukker arcocskákról, ahogy meglátják a tortájukat, van hogy Anyuka írja meg nekem, hogy micsoda boldogság volt és a torta elérte a célját. Ez pedig a legjobb része az egésznek!

No hát, ő volt immáron a 3. Szurikáta lány. Mindig egy kicsit más formát ölt, ő kicsit kisebb, de masszív testalkatú lányka volt, belül eperkrémmel és csokival.
 
 
Ő pedig a Gorjuss lányka torta volt, belül gesztenye-csoki ízben. Bevallom, hogy régóta szerettem volna egy ilyen figurát megformázni, nekem nagyon tetszenek és szerencsére az arcuk megformálása nem egy eget rengető kihívás. ;) A torta oldalán lévő díszítést szerintem legalább annyi idő volt elkészíteni, mint a lánykát, de megérte.
 
 

 
 
 
 
 
 

Esküvő szezON

$
0
0

A tavasz beköszöntével nem csak a növényvilág kezd kinyílni, hanem megkezdődik a boldogító igeneket kimondó ünnepi események sorozata is. Persze sokan tartanak szolid téli esküvőket is, amelynek lenyűgöző hangulata egyáltalán nem lebecsülendő, különösen, ha az anyatermészet egy gyönyörű, friss hólepte tájjal varázsolja szebbé az adott napot, nem beszélve a téli tematikájú mesebeli tortákról. 
Ám tavasszal és nyáron, csodás napsütésben, azúrkék ég alatt pecsételhetjük meg szerelmünket. Ehhez már év elején beindul a nagy készülődés, januárban pl. ellátogathattok a nagy Esküvői kiállításra az Arénába, ahol sok-sok szolgáltatóval találkozhattok. És Menyasszonyok!!! Ruhákat próbálhattok, egy helyen, sok félét! ;) 

Amikor a saját esküvőnket szerveztük, magam is ellátogattam a kiállításra, ott szereztük a szuper és bohókás esküvői meghívónk ötletét, és nem mellesleg egy kedves rokonomnak köszönhetően, aki buzdított, hogy próbáljak ruhákat, legalább illegtem-billegtem pár lenyűgöző szépségben, és fazonokat tesztelhettem magamon. Ez azért volt különösen fontos, utólag visszatekintve, mert később aztán az első szalon meglátogatásakor, nagyjából az elsőként meglátott ruhába beleszerettem. És az Organza szalonnak köszönhetően ez a gyönyörű La Sposa ruha az enyém is lett, ugyanis mivel kifutó darab volt (hozzáteszem, hogy így is mindössze 2 éves modell), így kiárusították. A hölgyek nagyon kedvesek és segítőkészek, nem mellesleg az egyik legnagyobb márkaválasztékot találjátok náluk, és ha szemfülesek vagytok, akkor év elején lecsaphattok néhány kifutó, csodálatos ruhára is.  Az én szépségem pedig most második küldetését teljesíti és a műhelyem esküvői sarkát díszíti.

No, de térjünk is át a másik fő ékességre, a tortára. Beszélhetnék trendekről, de őszintén szólva sohasem voltam különösebben divatkövető. Azt gondolom, hogy a tortának a párhoz kell igazodnia, és/ vagy a helyszínhez, a dekorációhoz. A lehetőségek tárháza végtelen, úgyhogy fordulhattok hozzám bármilyen kéréssel, én igyekszem maximálisan teljesíteni. Induló műhelyként van még szabad hétvégém, úgyhogy keresettek bátran. A tapasztalatom jóval régebbi, mint a műhely,  erről remélem, hogy az általam készített torták meggyőző képet mutatnak.

A torta külseje azonban nem az egyetlen szempont, számomra tényleg nagyon fontos, hogy a belseje is elvarázsolja az ifjú párt és vendégeiket. Persze előfordul, hogy kompromisszumokat kell kötni, mert jómagam pl. a mascarponés-tejszínes krémeket és a pihe-puha piskótákat részesítem előnyben, ugyanakkor egy emeletes torta aljára stabilabb piskóta és krém szükséges, vagy pl. egy félpucér vagy krémmel körbekent tortához elengedhetetlen a vajkrém használata. Természetesen utóbbinál se egy nehéz vajtengert képzeljetek el, hiszen a jól készített svájci vajkrém jó habos, levegős (fluffy, ahogy angol barátaink mondják). Nagyobb létszámú esküvőknél nem csupán egy torta, hanem egy komplett desszertasztal kerülhet kihelyezésre, ahol az emeletes torta mellett kísérőtorták, pohárkrémek, sütifalatok, kekszek, cupcakek is még tovább növelik az ünnepi varázst.

A személyes kedvencem ez a rusztikus fa-krétatábla és klasszikus fehér kombináció színes cukorvirágokkal díszítve. Ha most lenne az esküvőm, akkor szerintem ebben az irányban indulnék, és ehhez illeszteném a dekorációt is, fa és vintage elemekkel.


Izgalmas feladat az ásványtorta is.  Az alsó szinten az egyébként kifejezetten trendi márványminta jelenik meg, néhány vonal mentén aranyfestéssel. Ez a torta lenyűgözően mutatna az ásványok nélkül is úgy, hogy az alsó márványos szinten két hófehér szint lenne, melyekhez be lehet hozni megint a cukorvirág díszítést. Sőt, pl. szürke árnyalatú márvány esetén a pozsgás sziklakerti cukornövények is csodálatosan mutatnának rajta. Mondom én, hogy végtelen a lehetőségek tárháza. Oh, és ha mindehhez hozzáadunk még 1-2 fémesen csillogó (arany, ezüst, rózsaarany) geometriai formát, akkor aztán már tényleg trendibb nem is lehetne. Hamarosan fogok mutatni majd egy olyat is. ;)


A fémes csillogás is nagyon divatos, én pl. odavagyok a rózsaaranyért, bár még keresem a nekem legjobban tetsző árnyalatot. Ezeknél a festett tortáknál azonban azzal kell számolni, hogy a fényviszonytól függ, hogy mennyire látványos a fémes csillogás, mert amikor éppen nem csillog, akkor lényegesen sötétebb a szín.


Vőlegények nézzétek csak, hogy a lánykérésre milyen cuki tortát rendelhettek tőlem! Én nagyon örültem volna egy ilyennek! :)


Ötleteket gyűjthettek többek között a most megjelent Esküvői Divat magazinból is, amiben én is benne vagyok egy kis szösszenettel. 



  Kedves Menyasszonyok és Vőlegények, keressetek bátran, akkor is, ha idén tervezitek az esküvőtöket, akkor is, ha jövőre! 
www.bombolonetorta.hu 


Viewing all 155 articles
Browse latest View live